2011. október 5., szerda

Építészet - ízlés dolga

Nem érdekes, hogy hol, de tegnap sikerült megörökítenem ezt a két épületet, ami szinte egymás mellett áll, ugyan annak a falunak a végében. Nekem ez egy kicsit sok, de hát ízlésen ne lehet vitatkozni. Remélem gazdáik jól érzik benne magukat. Mi is a bajom ezekkel az épületekkel?
  1. túl hivalkodóak
  2. egyáltalán nem illenek bele a tájba
  3. ami hagyományos akar lenni rajta, az is félre sikerült
  4. mit akar kifejezni egy ilyen épület
Remélem senkit nem bántok meg vele, s nem is vagyok építész, de muszáj megjegyeznem a következőket.


 Főleg Dunántúlon nagy divat a házakra festményeket készíttetni, amivel nincs is baj. Azzal sincs baj, hogy valaki szereti a lovakat. A kék színt is szeretem. De így együtt ez nem valami ízléses. A szürke és a kék nem passzol egymáshoz. Főleg nem ez a kék. A lovakhoz pedig különösen nem illik egy ilyen környezet.


Ez az épület már sokkal esztétikusabb, de látszik, hogy koncepció nélküli a kivitelezés. A sok fa és kő, nagyon passzol egymáshoz, a színek is nagyon jók, de!!! Mi akar lenni, magyar vagy mediterrán jellegű épület. Mert az előbbihez túl csicsa, a másodikhoz túl sok a magyaros vonás. Kíváncsi lennék, vajon a gémes kút díszlet-e vagy használják is? Legjobb tudomásom szerint ez inkább az Alföldön elterjedt fajta, de ez már tényleg részletkérdés.

Egyébként azt figyeltem meg, hogy nagyon sokan építenek csodálatos mediterrán házakat itt akár Budapesten is, amik tökéletes összhangban vannak saját magukkal. Legtöbbjük, igényes kivitelezésű, de szerintem jobban mutatnának egy toszkán lankán, sem mint itt.

Ha én építkezhetnék, mindenképpen csak olyan épületet szeretnék, amely szervesen illik az adott tájba és kulturálisan is a tájegység részét képezheti. Sok fa és kő és meszelt fehér falak lennének, egyszerűség és funkcionalitás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése