2011. július 29., péntek

Palya Bea

Nekem nagy kedvencem Ö, aki különleges lényével elvarázsolja az embert. Nem ismerem minden lemezét, de dalainak többsége szívet melengetően közel van hozzám.
Saját oldalán így ír magáról, mikor egyedül énekel.

Palya Bea szólóban – Egyszálének koncert

Koncert, ahol nincs semmi más, csak a hangom, meg ami belül van. A legnagyobb kihívás, hiszen minden látszik, minden hallszik. 
Gyerekkorom első nagy találkozása a zenével Simon Ferenc Józsefné moldvai paraszténekes egy imája volt, Én felkelék jó regvel hajnalba. Egy szál ének szólt a felvételen, az erőteljes hang betöltötte a teret, a díszítmények mint a gyöngyszemek csillogtak a dallamvonalon. A csend is a zene fontos része volt, ez adta a dalok lélek- és lélegzetritmusát. A szavak jelentése kiélesedett, megjelent előttem a kép, amint Mária altatgatja, szájával fúddogálja a Kisjézust. És pontosan éreztem a néni minden rezdülését, a bőrébe bújhattam.
Hosszú ideig nekem a zenét ezek a felvételek jelentették. Magyar, majd bolgár, cigány, szefárd népzenei gyűjtéseken tanultam az egy-szál-ének erejét, a díszítmények, az idővel való bánásmód, a hangszín titkait, a dalban lévő lelki tartalom megformálását. Az arab és indiai felvételek még messzebbre vittek abban, mire is képes az énekhang. 
A Egyszálének koncertek mindig jókor jönnek. Olyan dalokat énekelek ebben az anyagban, amelyek visszavezetnek nemcsak a zenei gyökereimhez, de apámhoz, anyámhoz, nagyapámhoz, szerelmeimhez is utat vágnak, újra és újra, mindig másképp. A népdalok (Elment a madárka, Rózsa, Szépen veri az eső a virágot, S az én piros vérem...) régi kedvenceim, titkos kincset rejtő ékes kövek. A saját dalok pedig (Macskatangó, Szülésdal, Mindenkinek kurv‘anyja, Az elérhetetlen férfi) az úton járva születtek. 
Mennyi helyen jártam, mennyi mindent láttam, mennyi érzést éreztem… Düh, szeretés, szomorúság, vágy, magány, félelem…  Dalokba csomagolom mindezt, jó mélyről fölénekelem, amit még én is alig tudok, kifigurázom magamat, játszom, dobálom magam jó magasra, mint kisgyerek a játszótéren a pöttyös labdát. És élvezem, hogy a hallgatók velem együtt rezdülnek, velem sírnak, velem nevetnek. 
Közel vagyunk.




Néhány dalába hallgassunk bele. A többit már rátok bízom.