2011. augusztus 7., vasárnap

Örök dilemma: Család / Munkahely

Ma kaptam e-mail.ben ezt a pár soros összefoglalót, amellyel sajnos teljes egészében egyet kell értenem. Saját tapasztalatom is maximálisan alátámasztja ezt.
FAMILY

Tudatában vagy annak, hogy holnap, ha meghalnál,
a közösség, amelynek dolgozol, könnyedén, egyik napról a
másikra képes más valakivel helyettesíteni Téged?

A család azonban, amelyet elhanyagolsz, többé-kevésbé
érezné hiányodat mindig a további életében.

Soha nem felejtenének el ellentétben a munkahelyeddel,
ahol 5 év múlva már azt se tudnák szemüveges voltál,
vagy sem, túlóráztál ezerrel vagy sem....

És mégis egyre jobban és jobban belemerülünk a
munkánkba ahelyett, hogy a családunknak szentelnénk
több időt...

Hát nem butaság ez?
Mit gondolsz?
Mi rejtőzik e gondolatok mögött?

Tudod mit is jelent a CSALÁD (FAMILY) szó?

FAMILY - (F)ather (A)nd (M)other (I) (L)ove (Y)ou.

Az alábbi sorokat egyes szám egyes személyben írom, de tudom, sokan ugyan így voltak ezzel:
Amikor fiatalon dolgozni kezdtem (1979) egy nagy közösségnek voltam szorgalmatos tagja, aki azt hitte megváltja ezt a világot. Ráadásul a szakmámban nagyon érdekes és fontos időszak volt ez.  Nap mint nap újabb és újabb dolgok, technikák kerültek bevezetésre, aminek egy részét magunknak kellett szegényes eszközökből megoldani, de sikerült. Értékes kollégákkal voltam körülvéve és meg akartam felelni mindenkinek. (Persze később rájöttem, ez lehetetlen.) Reggeltől estig, sokszor még hétvégenként is dolgoztam, mint az állat. (ahogy szokták ezt nem túl irodalmian megfogalmazni)  A kollégámmal volt olyan 9 hónapunk, hogy csak ketten voltunk a napi munkára és az ügyeletre, tehát egy hónapban 15 alkalommal a napi műszak után vagy ügyeletesek voltunk (és sokszor egész éjszaka dolgoztunk), vagy hosszúztunk, hiszen a műtétek nem értek véget munkaidőben.
Később lett családom, de így utólag látom nem fordítottam kellő figyelmet rájuk. A munka a két gyermek nevelése mellett állandóan tanultam. Nagyon nehéz volt összeegyeztetni bármit bármivel, mert igyekeztem mindenhol maximálist nyújtani. /Ami nyilvánvalóan lehetetlen) Akkor még fiatal voltam és bírtam. Legalább is így hittem. Keveset aludtam és majd meg szakadtam a feladatok alatt.
Azt hiszem, hogy az átlaghoz képest nagyon sokat foglalkoztam a gyermekeimmel, akikből azóta értelmes és értékes felnőtt emberek lettek, de utólag látom, hogy szegénykéim mindig a munka után következtek, a férjemről már nem is beszélve.
De nem voltam ezzel egyedül, hiszem sok nőtársam ugyan ezt az utat járta-járja be.
Mikor el kellett jönnöm (nem saját hibámból) az első és egyetlen munkahelyemről, amiről azt hittem majd onnan megyek nyugdíjba, akkor ért a felismerés, ami nagyon mellbevágó volt. Miért is dolgoztam olyan sokat és olyan keményen, ha ezt kapom? Ennek ellenére, azon szerencsések közé tartozom, akik átélték egy új szakma fejlődését és kiteljesedését, s úgy érzem sok-sok beteg gyógyulásában az én munkám is nagyban benne volt. Mi kell ennél több?
Ezt a változást nagyon nehéz volt rendbe tenni magamban, de sikerült rövid úton túljutnom ezen a lelki válságon és hiszem nem történt ez véletlenül. Végül is jól jöttem ki belőle, mert átértékeltem az életem, amihez soha sincs túl késő.
Ha újrakezdhetném az életem, bizony sokkal, de sokkal több időt töltenék a családommal. Ezért bíztatok mindenkit, őneki is a család legyen az első és utána csak a többi.
Persze értékrendben az ember tudja, hogy a családja az első és úgy is gondolkodik róla, de a mindennapok szürke monotóniájában mégis a munkahely válik fontosabbá. Egyébként életünk nagyobb részét ott töltjük el jól – rosszul, s munkatársainkat néha már családtagnak is érezhetjük, de ez csak csalfa valóság.

forrás: internet
Gyakran hallani manapság, hogy a mai fiatalok hasznavehetetlenek és csak a pénz érdekli őket. Kérdezem tisztelettel:
-          megneveltük mi rendesen a gyermekeinket?
-          olyan értékeket adtunk át, amelyeket el is várunk tőlük?
-          példamutató életet folytattunk?
-          beléjük oltottuk a helyes értékrendet?
-          úgy alakítottuk a társadalmi elvárásokat, ahogy az helyes és illő lenne?
-          …………

Sajnos körülöttünk nem jól mennek a dolgok, de azt kevesen látják be, hogy a társadalom nem valami magasztos felsőbb hatalom, amit valakik valahonnan ilyen-olyan érdekek mellett irányítanak, hanem mi magunk vagyunk összességben. Az egyes emberek közössége a társadalom, amelyet nem lehetne olyan könnyen manipulálni, ha az egyedek a saját mikrokörnyezetükben törekednének a helyes értékrend kialakítására

Persze mindenkinek más az értékrendje, mellyel nincs is semmi baj, de úgy gondolom alapigazságokban egyet kellene értenünk és úgy is kellene élnünk!!

Vallási hovatartozástól függetlenül, azt hiszem a tízparancsolat alábbi cikkelyei  mindenkire vonatkoznak, a világ minden táján.

V. Atyádat és anyádat tiszteld!


Kapcsolataink közül első az, mely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. A szülői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan.


V. Ne ölj!


Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét.


VI. Ne paráználkodj!


Az új élet nemzése éppúgy tiszteletet és védelmet kíván, mint az ember teste, s a szerelemben a másik felé megnyíló legbensőbb rejtett valósága.


VII. Ne lopj!


Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való jogát szavatolja ez a parancs.


VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!


Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi.  

IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
forrás: internet