2011. augusztus 19., péntek

Edgar Allan Poe: A holló


 kép helye: http://www.horrorstew.com/Edgar-Allan-Poes-Famous.html

Gondolom legtöbbünknek nem új ez a vers, de most jó volt újra olvasni és hallgatni. Nagyon érdekes, hogy milyen sok költőnk érezte úgy, neki is le kell fordítania Edgar Allan Poe ezen költeményét. Nektek melyik a kedvencetek?
A költőről itt is olvashattok érdekes dolgokat.
Nekem a legjobban Tóth Árpád fordítása tetszik. Olyan feszes ritmusú, és úgy koppannak a szavak, mintha egy holló ütné orrával az ablaküveget. Persze én nem értek hozzá, de nekem ez jutott eszembe, miközben olvastam. Ezen az oldalon 9 fordítást megtaláltok, de úgy tudom összesen 13 fordítás született eddig.

A holló
(Tóth Árpád fordítása)

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
"Vendég lesz az", így tünődtem, "azért roppan künn a zár,
              Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy sziven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
              S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymü zengés
Fájó, vájó, sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csititottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
              Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsájtja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." - S ajtót tártam, nyílt a zár:
              Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredtem, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!" - halk, sovár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sovár,
              Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szivem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
              Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár -
              Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságu tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár -
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
              S szólt a Holló: "Soha már."
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
              Kinek neve: "Soha már."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sohajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",
              S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csendziláló replikája mily találó -
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
              Ezt, hogy: "Soha - soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
S a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltünődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
              Mért károgja: "Soha már?"
Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár
              Ő nem nyomja - soha már!
Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;
"Bús szív", búgtam, "ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
              S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", nyögtem, "szörnyü látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár -
Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg - lelkem esdve vár..."
              S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", búgtam, "szörnyü látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
              S szólt a Holló: "Soha már!"
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szivemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
              S szólt a Holló: "Soha már!"
S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
              Fel nem röppen - soha már!
 


 
 



Szent Efrém Férfikar - görög katólikus liturgikus zene és mások



A Szent Efrém férfikarral vagy 7-8 évvel ezelőtt Szegeden találkoztam egy szívsebészeti kongresszus kísérőprogramjaként. Olyan magával ragadóan énekeltek, hogy továbbra is figyelemmel kísértem munkásságukat. Érdemes őket élőben is meghallgatni, mert csodálatosan szól az a 15 férfihang együtt.
A  honlapukon olvasható az alábbi idézet, ami a megalakulást meséli el.
Az együttest Bubnó Tamás alakította meg 2002-ben. A karvezető Kárpátalján folytatott kutatásokat egyházzenei doktorátusához, melynek témája A magyarországi és a Kárpátok-vidéki görög katolikus dallamok eredete és variánsai volt. Itt bukkant rá egy ismeretlen kéziratra, Boksay János (1874-1940) kárpátaljai görög katolikus pap-zeneszerző férfikarra komponált Aranyszájú Szent János-liturgiájára. A kórust tehát alapvetően azzal a céllal hozta létre, hogy megszólaltassa a felfedezett művet, így összegyűjtötte egyrészről hivatásos karénekes barátait, akik a legnagyszerűbb budapesti kórusokban énekeltek (mint pl. Honvéd Férfikar, Magyar Rádió Kórusa, Nemzeti énekkar, Tomkins énekegyüttes), másrészről a Budapesti énekes Iskolában (Schola Cantorum Budapestiensis) végzett énekes tanítványait.







 

Most reggel hallottam a rádióban,hogy a Zempléni Fesztiválon is szerepeltek.
(Jellemző, ma adták adásba a riportot, a koncert pedig tegnap este volt!!)

 

Liszt és a szláv zene - Liszt Év 2011


Sátoraljaújhely, Görög Katolikus templom
2011-08-18 18:00

SZENT EFRÉM FÉRFIKAR
Vezényel: BUBNÓ TAMÁS

A belépés díjtalan


A Szent Efrém Férfikar – első tengerentúli turnéjáról épp hazatérve – hazánk egyik legszebb bizánci liturgikus terével és ikonosztázionjával rendelkező görög katolikus templomában különleges hangversenyt ad a Liszt Év kapcsán. Legnagyobb magyar egyházzeneszerzőnk alapvető hatást gyakorolt kortársai valamint a következő európai komponista generáció, többek között sok szláv mester vokális művészetére. A koncerten ezt a hatást reprezentálják a Liszt művek mellett elhangzó Bartók, Boksay, Csajkovszkij, Csesznokov, Glinka, Kodály, Lyudkevics, Mokranjac, Rachmaninov és Wagner kompozíciók.