2011. december 27., kedd

Akarom! És TE?

Tegnap beszélgettem pár szót egy kedves idős hölggyel, akiről tudom, hogy a karja nemrégiben eltört és egyéb nyavalyák is kínozzák szegényt. Mindehhez jóval elmúlt 70 éves, közel a 80-hoz jár.

Mikor megkérdeztem, hogy van? Nem kezdett el panaszkodni, hogy itt meg ott, így meg úgy fáj, hasogat és egyébként is, hanem konok elszántsággal azt mondta AKAROM.

Először hirtelen ne értettem mit akar olyan nagyon, de hamar leesett a tantusz. Viszont ami a legszebb elkezdte szavalni Ady gyönyörű sorait. Mélyen átérezve, hogy neki már nincs sok hátra, hogy beérjen az értől az óceánig, de ő ELHATÁROZTA, hogy ezt a kevés időt úgy akarja eltölteni itt e gyönyörű világban, hogy AKAR élni és AKARJA magát jól érezni. Mindentől függetlenül.

Mi fiatalabbak nyugodtan vegyünk példát ezekről az idős emberekről, akik háborút, nélkülözést, forradalmat, megtorlást és sok más nehéz időket átéltek. Újra építettek egy országot és a következő nemzedékeket segítették segítik ma is.

Mi mennyire akarunk élni?
Mennyit teszünk a boldogságunkért?
Mennyit teszünk az országért?

Vagy sodródunk?
Hagyjuk, hogy ilyen-olyan színekben a fejünk felett döntsenek?
Csak a magunk hasznát keressük?

Mit hagyunk az utókorra magunk után. Káoszt vagy rendet?
Biztonságot vagy létbizonytalanságot?
Azt hiszem néha nem ártana tovább látni az orrunknál.
Segítségül hívom Adyt és Latinovitsot.

Az Értől az Oceánig

Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
Oceánig hordják a habját.
S ha rám dől a szittya magasság,
Ha száz átok fogja a vérem,
Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Oceánt mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség,
Akarom, mert világ csodája:
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Óceánba.


Latinovits Zoltán a magyarságról