2013. július 23., kedd

Én ezt nem értem! avagy mire jó a munkahelyi agresszivitás?

Évek óta úgy érzem, hogy valahogy kezdenek eldurvulni a dolgok. Egyrészt az élet olyan bonyolult lett, hogy lassan kezd áthatolhatatlan dzsungellá hasonlítani és mi magunk is egyre bonyolultabbá tesszük magunk és környezetünk életét. Másrészt a szabályok hálózata egyre gubancosabb "mátrix" szerkezetet vesz fel. Mégis, egyre többen vágnak maguknak kiskapukat a szabályrendszer hálózatán. Itt Magyarországon valahogy sikk lett megkerülni minden etikai és egyéb szabályt, csak, hogy a saját individuumunk felszínre törhessen. Sokak számára az EGO mindenek előtt. És a sok EGO után csak nagy sokára következik esetleg egy kis MI  vagy TI.

Nézzünk például egy munkahelyet. 
Miért van az, hogy emberek abban lelik örömüket, hogy másokat szisztematikusan piszkáljanak, megalázzanak, nehéz helyzetbe hozzanak, pestiesen szólva "cseszegessenek". Miért jó a feszültséget kelteni akkor, amikor nincs is rá szükség. Amikor "l'ar pour l'ar" a dolog és azon kívül, hogy a csesztető jól érzi magát senki másnak nem jó ez a helyzet. Persze ha a csesztető kerül hasonló szituációba, akkor teljes felháborodással kikéri magának - ha tudja.

Ugyanis megy ez a játszma két kolléga között, akik egymásnak csak mellérendeltjei, de csinálja a magasabb beosztású munkatárs az alacsonyabb beosztásúval, pedig nem főnöke, de a legszembetűnőbben ha a  főnök csinálja a beosztottakkal. Általában minden nap. Valahogy úgy érzi, hogy akkor lesz termékeny a napja, ha jól kioszt mindenkit, ha legalább három leteremtést szétszór naponta, mert így fogják tisztelni. Na, ebben nagyon téved!

Abban a munkahelyi légkörben lehet szerintem a legjobban teljesíteni, 
  • ahol a kollégák segítik egymást a taposómalomból adódó nehéz helyzetekben, 
  • ha empátiával fordulnak a másik felé, 
  • ha valaki hibázik nem elítélik, hanem kisegítik a másikat, 
  • ha kiállnak egymás mellett
  • stb., stb., stb...
Annyira nem vagyok naiv, hogy azt képzeljem van ilyen munkahely, de valahogy el bírnám viselni.

Ha a főnök csak ellenőriz és bánt, az visszafogja a teljesítményt, ha segít, dícsér és elismer az szárnyakat ad, bocsánat adna, ha lenne ilyen.

Remélem azért ezen a bolygón akadnak ehhez hasonló munkahelyek és netán egyszer én is belebotlom egy ilyenbe. Minden esetre nekiállok keresni! Hátha! A remény hal meg utoljára.

Nem tudom miért de az alábbi vers nekem évtizedek óta inkább reményt ad és nem reménytelenséget.

De valahogy a mai valóságra nagyon is ráillik ez a gondolatmenet. Úgylátszik ez a helyzet nem tud elévülni.

Ady Endre -

A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
 
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.